Play angol nyelvű társalgási klub, Pécs

Korrepetálás iskolásoknak

Az szuper, ha tanul nyelvet a gyerek a suliban, de mégis csak szükség lenne kiegészítésre az iskolai nyelvóra mellé? Teljesen normális. Több oka lehet:

  • A szülő nem ismeri az adott nyelvet, nem tud segíteni a háziban vagy a dolgozatra való felkészülésben
  • Azt szeretnénk, hogy gyermekünk beszélni is tudjon, ennek gyakorlása tanórai keretek között, nagyobb csoportban szinte lehetetlen (ráadásul a többiek előtt sokkal gátlásosabbak a gyerekek, nem mernek idegen nyelven megszólalni)
  • Az iskolában a tanárnak nincs lehetősége az egyéni különbségek figyelembe vételére, vannak jobb/gyengébb nyelvérzékű gyerekek, vannak, akik lassabban értik meg a nyelvtani szabályokat, de arra nincs idő, hogy az ő tempójukban haladjon az osztály
  • Az iskolában nem mernek kérdezni a gyerekek. Ha nem értenek valamit, az nem derül ki. Hiányos alapokra pedig nem lehet építkezni!  
  • Sok középiskolás diáknak nyelvvizsgára lenne szüksége a továbbtanulás végett. Az iskolában az érettségire készülnek, a nyelvvizsga feladatok begyakorlása ott nem történik meg. 
  • Nem jön ki a tanárával és emiatt hanyagolja a nyelvet. Sajnos előfordul. Ilyenkor megpróbáljuk elsősorban visszaszerezni az adott nyelv iránti szeretetet. Így már sokkal könnyebb lesz motiválni őt a tanulásra. 

Miből áll a korrepetálás nálunk?

Alapvetően két részből: egyrészt készülünk az iskolai feladatokra, házit és az új szavakat átnézzük, éppen aktuális anyagot megbeszéljük, dolgozatra gyakorolunk. Másrészt, pótoljuk a korábbi hiányosságokat, hiszen, ha az alapok bizonytalanul mennek, az egyre nehezedő nyelvtani szabályokat kevés eséllyel fogja megérteni.

Plusz: beszéltetjük! Szituációkat, képleírásokat, kérdés-felelet játékokat játszunk, mindent alkalmazunk, amivel rábírjuk a kommunikációra. Igyekszünk számukra érdekes témákkal készülni, hogy kedvük is legyen beszélni. Mivel ők mégis csak gyerekek, játékos feladatokat is bevetünk, aminek kifejezetten örülnek.

A legfontosabb: megszerettetni velük az adott nyelvet és annak tanulását! Ez az első lépés a sikeres nyelvtanulásban!

Egy 13 éves tanítványunk írta rólunk: „itt sokkal jobbak az órák, mint a suliban. Nagyon tetszenek a feladatok, mert játékosak és vidámak. A tanáromat imádom! Nagyon jó fej és megértő. Nagyon szeretem. J Mintha a második anyukám lenne.  Itt boldogság van! Azért ajánlom másoknak ezt a nyelvsulit, mert itt sokat fejlődhetne mindenki. J Imádom ezt a sulit!”

Itt olvashatsz további véleményeket »

 

Legfrissebb blog bejegyzéseink

07/13

A beszédkészség fejlesztés az egyik legnehezebb dolog, mivel a legjobban akkor tudja az ember magasabb szintre emelni, hogy ha van, aki kijavítja és segíti a fejlődésben. De mi van akkor, ha valakinek nincs beszéd partnere?

07/03

Ezt az 5 hibát szinte minden nyelvtanuló elköveti a tanulás során. Te NE tedd!!

06/10

Sokan úgy érezzük, hogy feleslegesen vágunk bele az idegennyelv tanulásba, mert azt gondoljuk, hogy nincs elég jó nyelvérzékünk az elsajátításához. Valóban csak az lehet ügyes, akinek jó a nyelvérzéke? Cikkünkből kiderül.

 

05/22

„Én utálok magolni!”. Általában a szótanulásról mindenkinek a magolás, memorizálás jut eszébe, pedig nem feltétlenül kell hosszú órákat eltöltenünk azzal, hogy a fejünkbe véssük az új szavakat. Az egyszerű és gyors szótanulásnak is megvannak a stratégiái. A továbbiakban ezekről olvashattok kicsit bővebben.

09/10

Gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon felnőtt vagy idősebb korban is érdemes-e elkezdeni egy új nyelv tanulását. A válasz mindkét esetben egyértelműen: igen! Meg is mutatjuk hogyan!

05/31

Mikor vágjatok bele az olvasásba idegen nyelven? Milyen kínálatból tudtok választani? És miben segít nektek, ha idegen nyelven olvastok? Mindenre fény derül a cikkünkből!