Play angol nyelvű társalgási klub, Pécs

Csoportos tanfolyamok

Csoportos nyelvoktatás

Őszintén szólva nyelvtanárként mindig is ódzkodtunk ettől a tanítási formától, hisz már sok negatív véleménnyel találkoztunk ennek kapcsán. Azonban úgy döntöttünk, hogy 2018 júniusától iskolánkban is lehetőség lesz csoportban az idegen nyelv elsajátítására. Régi nyelviskolánkban erre nem volt lehetőségünk a helykialakítás miatt, de most újonnan nyitott nyelviskolánkban (Pécs, Sarolta utca 5.) szép, tágas teremmel rendelkezünk, ahol akár 8-10 diák is tanulhat egyszerre. 
Ezen kívül sokat tanakodtunk, hogy hogyan is taníthatnánk csoportokat, a mi elveinket követően. Azt gondolom a csoportos nyelvoktatás is lehet hatékony, amennyiben a csoportokban azonos a szint, a cél, illetve a tanár rugalmas, kreatív, többféle módon tudja átadni az anyagot, így mindenkihez elér a mondanivaló. Természetesen nem szeretnénk beállni a sorba, és maradnánk a már tőlünk megszokott tanítási módszereinknél. Hogy mik is lennének ezek? Miben lesz más nálunk a csoportos, tanfolyam jellegű oktatás, mint a többi nyelvsuliban? Nézzük csak, mik azok a problémák, amik adódni szoktak a csoportos nyelvtanulásnál és mi milyen megoldásokat kínálunk ezekre: 

1. PROBLÉMA: NEM VAGYUNK AZONOS SZINTEN A TANULÓTÁRSAIMMAL, GYENGÉBB/ERŐSSEBB VAGYOK, ÍGY NINCS ÉRTELME AZ ÓRÁKNAK. 

PLAY NYELVISKOLA: Kiscsoportok kialakítására törekszünk (kb. 8 fő) ahol a diákok azonos szinten vannak. Nem egy 5 perces beszélgetésből állapítjuk meg, ki milyen szinten van, hanem a tanfolyam indulása előtt INGYENES szintfelmérőt írnak a diákok és nyelvtanárral konzultálnak a célkitűzéseikről. Mindezek után szeretnénk kialakítani a csoportokat, hogy a tanulás ténylegesen hatékonyan működjön.

2. PROBLÉMA: NEM ÉRTEK VALAMIT, LEMARADTAM, DE NEM MEREM MEGKÉRDEZNI MÁSOK ELŐTT! 

PLAY NYELVISKOLA: A tanfolyam ára tartalmaz egy 20 perces konzultációs lehetőséget a tanárral, a tanfolyam időtartama alatt. Ekkor felteheted kérdéseidet, összefoglalhatjátok az addig tanultakat, igény szerinti, egyéni gyakorló feladatot kaphatsz vagy egyszerűen csak beszélgethetsz idegen nyelven a tanároddal, úgy mintha magán, egy fős órán lennél.  Mindez a tanfolyam árában!! Ilyet máshol nem kapsz! ;-) 

3. UNALMAS ÓRÁK, ALIG JUT IDŐ A TÉNYLEGES KOMMUNIKÁCIÓ GYAKORLÁSÁRA, CSAK A KÖNYVET LAPOZGATJUK. 

PLAY NYELVISKOLA: Tanáraink meglehetősen elhivatottak, készséggel állnak rendelkezésre a tanórán, segítőkészek, igyekeznek mindenre kielégítő választ adni. Több olyan technikát alkalmaznak a tanórán, amit kifejezetten a csoportos oktatásra fejlesztettek ki, ezáltal növelve a hatékonyságot. Természetesen van egy tankönyv, mint irányvonal, de egyáltalán nem csak a tankönyvet lapozgatjuk, bátran használunk mindenféle egyéb segédeszközt, legyen az internet, tanulókártya vagy játék. Ki mondta, hogy nyelvet csak könyvekből lehet tanulni? Ezen feladatok segítségével sokkal élvezetesebbek lesznek a tanórák. 

4. HOGY FOGOK PARKOLNI A BELVÁROSBAN? JUT ESZEMBE, OTT MÉG A PARKOLÁS DÍJÁT IS HOZZÁ KELL SZÁMOLNOM A TANDÍJHOZ..MEG PERSZE ZAJ IS VAN, AZÉRT EZ ELÉG ZAVARÓ MAGNÓHALLGATÁS KÖZBEN. 

PLAY NYELVISKOLA: A parkolás ingyenes és könnyű helyet találni. Nyugodt, csendes, zöldövezetes környezetben tanítunk, nagy erkélyes tanteremben itt kertvárosban. Nem a belváros zaja, autók, buszok hangja szűrődik be, nyitott ablak mellett lehet tanulni, anélkül, hogy zavaró lenne a hangzavar. 

5. NEM ÉRZEM JÓL MAGAM AZ ÓRÁKON, NEM JÁROK SZÍVESEN. 

PLAY NYELVISKOLA: A jó hangulat nálunk garantált. A családias, baráti hangulat már védjegyünkké vált, ezt itt is szeretnénk megtartani. Frissítőként vízzel, teával, kávéval is kedveskedünk diákjainknak ingyen, még komfortosabbá téve a nyelvtanulást.

Csoportok és részletek itt:

http://www.playnyelviskola.hu/arak-kedvezmenyek

 

Legfrissebb blog bejegyzéseink

07/13

A beszédkészség fejlesztés az egyik legnehezebb dolog, mivel a legjobban akkor tudja az ember magasabb szintre emelni, hogy ha van, aki kijavítja és segíti a fejlődésben. De mi van akkor, ha valakinek nincs beszéd partnere?

07/03

Ezt az 5 hibát szinte minden nyelvtanuló elköveti a tanulás során. Te NE tedd!!

06/10

Sokan úgy érezzük, hogy feleslegesen vágunk bele az idegennyelv tanulásba, mert azt gondoljuk, hogy nincs elég jó nyelvérzékünk az elsajátításához. Valóban csak az lehet ügyes, akinek jó a nyelvérzéke? Cikkünkből kiderül.

 

05/22

„Én utálok magolni!”. Általában a szótanulásról mindenkinek a magolás, memorizálás jut eszébe, pedig nem feltétlenül kell hosszú órákat eltöltenünk azzal, hogy a fejünkbe véssük az új szavakat. Az egyszerű és gyors szótanulásnak is megvannak a stratégiái. A továbbiakban ezekről olvashattok kicsit bővebben.

09/10

Gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon felnőtt vagy idősebb korban is érdemes-e elkezdeni egy új nyelv tanulását. A válasz mindkét esetben egyértelműen: igen! Meg is mutatjuk hogyan!

05/31

Mikor vágjatok bele az olvasásba idegen nyelven? Milyen kínálatból tudtok választani? És miben segít nektek, ha idegen nyelven olvastok? Mindenre fény derül a cikkünkből!